Lakhelyünk

Haladjunk bentről kifele, ez lesz a módszer, először, hogy milyen nekünk, azután arról, hogy mi van körülöttünk tulajdonképpen. Jelenleg egy koliszobában lakunk ketten, ami három ágyas, de a két még valaki, akik ide vannak Balázshoz beosztva, még nem érkeztek meg. Szemben velünk lakik Laura, jelenleg egyedül, ugyanis én vagyok beosztva az ő szobájába, meg még valaki, aki szintén nem érkezett meg. A kolesz messze felülmúlja az általános vietnami színvonalat, ugyanis ez a külföldi vendégtanárok számára fenntartott részt az egyetem negyed közepén. A szoba nagyobb, mint Balázs szobája (a kis kamra nélkül), van benn egy emeletes ágy, meg egy – a normálisnál szélesebb- egyszemélyes az ablak mellett, az ablak egy saját erkélyre nyílik, az erkély pedig a kollégium belső kertjére, ami csupa pálmafa, kicsi dísztavakkal, röpipályával. Mellesleg a szobához tartozik saját fürdőszoba vécével zuhanyzóval, tévével, hűtővel és zárható szekrénnyel. Kéremszépen, nagyobb luxus mint a Schönherzben.

Az egyetemnegyed sokkal nagyobb területet jelent, mint otthon. Egy kapun lehet bejutni – nem zárható, ez inkább jelképes dolog lehet, meg emiatt könnyű megtalálni. A belső terület fás-növényes, minimális a járműforgalom és egy bazi nagy sportpálya van a közepén. Több egyetemi épület és kollégium is van itt, emellett könyvesboltok, kajáldák, menza, albérletek, internetkávézók, boltocskák. Ez azért jó, mert csendes és mégis minden elérhető hamar. A menzán 10 000 dong egy ebéd (számoljatok, ez kb. 100 forintot jelent!), a kínai kajáldában (nem olyan, mint ott otthon!) pedig 14 000, az ezt követő vietnamiban 20 000. Az egyetemnegyeden túl a „bia hoi” helyeken 60-70 000 (tehát kb. 800 forint) egy kaja, ennél beljebb, tehát a központban, ahol még nem jártunk, ott biztos vannak európai éttermeknek megfelelő helyek is. De nem csak az ár másmilyen itt, valahogy az egész. Amiket eddig ettem, azok mind rizses kaják voltak, vagyis van egy tányér, amin alapban van rizs, amihez kb. 7-8 féle dologból lehet választani dolgokat, amiket a rizs mellé pakolnak. Ezek főtt zöldségek, vagy zöldséges húsok, vagy húsok, vagy valami hús-szerű, ami nem hús, de nem tudom mi, valószínűleg tofu. A „bia hoi” helyeken műanyag vacak minden, amin ülni lehet, teljesen putri, de valahogy vicces. Amikor beültünk ketten, a helyiek iszonyú sokat nevettek rajtunk, de nem is leplezték. Azt, amikor Balázs próbálta megkérdezni, hogy hova hamuzzon, azt már nem is értették, hogy hogy hova? Hát bárhova. Fura, de az ásványvíznek nincs jó íze, úgyhogy megnyitottuk a vízgyárunkat: forralás, utána hűtés. Meg most már van leveses&teás csésze is. A szúnyogveszély pedig nem mesebeszéd, csak olyan kicsik, hogy még látni nem láttam egyet sem. A lábamat viszont, ami valószínűleg kilógott az ágy fölé feszített szúnyogháló alól, megcsípték. Csupa adat, de ez is érdekes lehet. Legalábbis mi otthon efféle konkrét információkra vágytunk.

Egyébként az utcán általában UFO-nak néznek minket, vagy hát persze nem tudni, hogy pontosan hogy van ez, de megbámulnak, sokszor pedig nevetnek is rajtunk. Az egyetemen csak annyit mondtak: „next week”, úgyhogy holnap bemegyünk a belvárosba szétnézni.