Vietnami (kétszemélyes) olvasó szerzetesrend

Mostanság szerzetesként élünk, lassan rendet is alapíthatunk, de nem lesz történelme, csak két személynek szól, ennyi pont elég. Reggel jutott eszembe, amikor nyitogattam a szemeim, Balázs meg itt ült mellettem az asztalnál épp egy olyan pozícióban, mintha ezer éve kódexeket olvasna. És ez tulajdonképpen így is van. Kora reggeli imádkozás. Nem az, de lényegében. Aztán felolvastam neki egy reggeli utáni Empedoklészt (ógörögül), idézzek belőle? szeretnétek? Najó:) ... Utána fejtegettük, beszélgettünk, napközben pedig ki-ki a maga dolgát, Balázs Platónt, én a filmes cikkeket töltöttem fel, talán még az ünnepek előtt élesednek, dejó lenne, viet filmes események, abból ez egyik igazán jóleső volt, sok-sok kép is, feltölteni meg milyen nehézkes ezzel a nettel, de mindegy, megvan. Munkálkodás után elmentünk vacsorázni, ebben is szerzetesi, finomakat, de csak kétszer eszünk egy nap, aztán vissza haza, most blogolok, Balázs már olvas, de ha ezt mind leírtam, felolvasok neki egy esti viet mesét, kaptok ebből is idézetet...! Hát így telik a vietnami kétszemélyes olvasó szerzetesrend egy vasárnapja:) Boldogság.

Empedoklész: Az érzékek védelme

στεινωποὶ μὲν γὰρ παλάμαι κατὰ γυῖα κέχυνται·  

2.10

 πολλὰ δὲ δείλ' ἔμπαια, τά τ' ἀμβλύνουσι μέριμνας.

 παῦρον δ' ἐν ζωῆισι βίου μέρος ἀθρήσαντες

 ὠκύμοροι καπνοῖο δίκην ἀρθέντες ἀπέπταν

 αὐτὸ μόνον πεισθέντες, ὅτωι προσέκυρσεν ἕκαστος

 πάντοσ' ἐλαυνόμενοι, τὸ δ' ὅλον <πᾶς> εὔχεται εὑρεῖν·

2.15

 οὕτως οὔτ' ἐπιδερκτὰ τάδ' ἀνδράσιν οὔτ' ἐπακουστά

 οὔτε νόωι περιληπτά. σὺ δ' οὖν, ἐπεὶ ὧδ' ἐλιάσθης,

 πεύσεαι οὐ πλέον ἠὲ βροτείη μῆτις ὄρωρεν.

„Mert szűknyílásúak ugyan a tagokban szétszórt képességek, mégis sok nyomorúságos hatol beléjük, amely tompítja a gondolkodást. Élettartamuk alatt az élet kicsiny részére figyelnek fel, gyorsanhalók, füst módjára felemelkednek és tovaszállnak, és egyedül azt hiszik el, amibe ki-ki belebotlott mindenfelé űzetvén – ki dicsekedhetnék azzal, hogy megtalálta az egészet? Ily módon sem nem láthatóak ezek az embereknek, sem nem hallhatóak, s eszükkel sem foghatóak föl. Ám te, miután elkanyarodtál ide, majd megtudod: többre nem ér fel halandó elme.”

A Fehér Ló Templomának legendája

„A lópatkó nagyon sok országban szerencsét jelent. Hanoiban azonban a lovak patáinak nyoma a szerencse jele, és a város a fehér lovat védőszentjeként tartja számon.
Sok-sok évvel ezelőtt Hanoi környéke még mocsaras volt, több kisebb folyó szelte át a város körüli mezőket. A Fehér Ló Temploma valamikor a To Lich folyó partjára épült. A folyó napjainkban már nincs meg, eliszaposodott, mocsarassá vált, de akkoriban még bővizű volt, és a Vörös folyóba ömlött. A To Lich nagyon széles, sekély, nehezen hajózható folyó volt. Az év bizonyos időszakaiban ugyan a Vörös folyóba ömlött, más évszakokban azonban nyugati irányban, visszafelé vezette a vizet. A két folyó közti állandó vízvándorlás különösen veszélyessé tette a hajózást ezen a szakaszon. Emiatt még nagyon régen templomot építettek a folyó szellemének. Sok mítosz, legenda szól a környékbeli szellemekről, akiknek nagy hatalmuk volt a folyó mentén. Az egyik ilyen szellem, To Lich volt. To Lich a folyóparton élt családjával. Azt tartották róla, hogy egykoron erényes, ügyes ember volt. Amikor meghalt, a folyót, amely mellett élt, róla nevezték el. Később a folyópart szellemeként tisztelték. Amikor a folyó menti földeket művelés alá vonták, vagy felásták, hogy új házakat építsenek, a folyó szellemének engedélye is kellett hozzá, és illett ajándékokkal elhalmozni, imádkozni hozzá. Ha a szellem nem örült az új építménynek, arra rossz sors várt. Ráadásul a To Lich folyó mellett, vele együtt őrködött a terület felett a föld szelleme is, akit a környéken Long Do (a Sárkány Köldöke) néven neveztek. 866-tól 875-ig az a földterület, ahol ma Hanoi áll, kínai irányítás alatt állt Giao Chi néven. Kormányzója Cao Bien kínai mandarin volt. Egyszer Cao Bien nekilátott, hogy a rá bízott területen felépítse erős falakkal, tornyokkal körülvett rezidenciáit. Hallott ugyan egy helyi népmesét egy nagy fehér szakállú öregemberről, aki állítólag a térség földjeinek szelleme volt, de nem tulajdonított a viet nép legendáinak valami nagy jelentőséget. Egy szép napon azonban, amikor Cao Bien az építkezés területét éppen személyesen ellenőrizte, megpillantott egy hatalmas felhőt, mely öt pompázatos színben ragyogott fenn az égen. Aztán a földön hirtelen hidegre fordult az idő, és a fagyos szél megbetegítette Cao Bien kormányzót is. Talán lázas betegsége miatt úgy vélte, mintha egy őszszakállú öregembert látott volna egy sárkány hátán a felhők között. Az öregember magas szárú cipőt, vörös kalapot és lila talárt viselt. A levegő ekkor hirtelen megtelt mérgező gázok szagával, és a kormányzó mennyei hangokat is hallott. Cao Bien azonnal megértette, hogy a hatalmas, földre vigyázó szellem jelent meg előtte, aki szokás szerint ajándékot és imákat kér cserébe azért, hogy a megtervezett falak, tornyok, házak sikeresen felépülhessenek. Aznap éjjel, álmában újra megjelent az öregember, és azt mondta Cao Bien kormányzónak:  - Én Long Do vagyok, a Sárkány Köldöke, és látom, hogy erős falakkal, tornyokkal körülvett várat szeretnél itt építeni. Eljöttem, hogy meglátogassalak... 
Cao Bien azonban ahelyett, hogy behódolt volna a hatalmas szellemnek, úgy gondolta, erősebb varázslatokkal sikerül majd őt elkergetni onnan. Reggel azonmód megkísérelte az általa gonosz ördögnek gondolt szellemet minden eszközzel ártalmatlanná tenni, sőt, irányítása alá vonni. Ennek érdekében a szellem temploma alá bronz és vas amuletteket ásatott el, mivel azt hitte, hogy ezek a talizmánok, amulettek a szellemnél erősebb varázserővel bírnak. Alighogy elásatta a varázslatos erejűnek gondolt tárgyakat, hatalmas vihar támadt a környéken. De akkora, hogy toronymagasra korbácsolta fel a környező víz hullámait, és ledöntötte a legnagyobb fákat is. A vihart kísérő villámok belecsaptak a szellem templomába, és elolvasztották a kormányzó amulettjeit. Cao Bien nagyon megrémült a természetfeletti jelenségtől, és riadtan visszamenekült hazájába, Kínába. Később Giao Chi tartományban maradt beosztottai ajándékokkal és imákkal nagy nehezen kiengesztelték a haragos szellemet. Amikor Vietnam függetlenné vált Kínától a XI. Sz.-ban, Ly Cong Uan (aki Ly Thai To király néven uralkodott) elhagyta egykori fővárosát, Hoa Lu-t, hogy a mai Hanoi területén lévő városba, Thang Long-ba települjön át. Úgy másfél év múlva ő is nekilátott erős, magas falakkal körülvett várat, citadellát építeni. Azonban a föld még a hatalmas vihar és a folyó hullámai, áradásai miatt ingoványos, mocsaras volt, és a felépített falak rendre összeomlottak. A király ismerte a régi legendát a területet őrző szellemekről, és rendbe hozatta Long Do és To Lich félig elpusztult oltárait. Az újjáépített templomban ajándékokkal halmozta el a szellemeket, és imákat mondott nekik. Álmában aztán neki is megjelent az ősz öregember, meghajolt és így szólt:  - Hosszú életű király, úgy döntöttem, hogy ez a birodalom olyan sokáig fog fennállni, mint a legendás Thi Son hegység. Másnap reggel, mialatt a király buzgón imádkozott, a környéket elvakította egy hófehér paripa fénye, amely a templom felől nyugati irányba száguldott el, s nyomában jól láthatóan megmaradtak patájának nyomai. Ahogy a hófehér paripa vágtája során körberajzolt egy nagyobb földterületet, visszatért a templomba, és úgy, ahogy jött, el is tűnt. A király nyomban rájött, hogy a jelenés nem lehetett más, mint To Lich, a folyó szelleme. A hófehér paripa nyomait követve kirajzolódtak előtte a megépítendő vár körvonalai. A király döntése alapján a citadella végleges helye valóban a ló által körülírt terület lett. Ly Thai To a hófehér paripát jelölte meg Thang Long (a mai Hanoi) védőszellemévé, aki ezután majd gondját viseli országának, és az általa megtervezett citadellának is. A történelem során a város utcáin három alkalommal is tűzvész söpört végig, elpusztítva szinte minden épületet, de a To Lich folyó partján épült templom mindannyiszor érintetlen maradt.”

forrás: Dr. Gion Gábor
VIETNAMI MESÉK, LEGENDÁK
Kéziratként a fordítótól, 2000 március
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár