ki-ta-r(i(r))tá(r)s

Egyszer csak Sebi azt mondta, hogy „Szeretnék egy összefüggéstelen szólistát kapni tőled, melynek elemei a mindennapi tevékenységeitekkel kapcsolatos tényszerű szabad asszociációk.”, én meg egyrészt arra gondoltam, hogy

Ne kényszerítsen összefüggéstelenségre!,

másrészt meg arra, hogy ha mégis, akkor talán mindenkire megérdemli (a szónak mind a két finom jelentésárnyalatát figyelembe véve), hogy elolvassa, aki rendszeresen azzal zaklatja fel magát, hogy idetéved.

Szóval, akkor vegyen számításba!
Mert Mr. Enkhtuvshing Altuntsol rajtam keresztül csiklandozza Miss Veranika Marchenkót, akinek aztán benéz a barátja, Ben,
úgyhogy lenyugóóószanak és elmennek a downtownba baromkodni.
Én inkább lemegyek Jerzy Kaczmarekhez,
és viszek neki frissen szerzett Millert,
az erkélyen megkérdezi,
hogy miért nem tudunk mi soha komolyan beszélgetni.
Bebizonyítom neki, hogy mindig is komolyan beszélgettünk.
talpigtökély Francesca visszahozza a Heidegger-könyvet, amit kölcsönadtam neki,

Cesare pedig a dévédét,
amiről az Extra Life new yorki avantgarde reneszánsz progrock együttes
Secular Works című, (tőlem, de bizton mástól is) díjat nyert albumát emeli ki.

Csekkelem Mirit. Film, leül, feláll, cigi, simi, korszellem.

Szeretek itthon.

Az óráim 8-tól délig,
Tania és Katia elmesélik,
Vlagyivosztok milyen jó hely, és 6000 kilométerre van innen.
Szememben mindkét állítás ugyanolyan arany csöppigazság.
Századszorra is megkérdezem Cômtól,
hogy mikor lesz net, amivel netezni,
diák, amivel buszbérlet,
library card, amivel library.
maybe... jó, ne fejezd be, értem!

Egyáltalán nem neveztem volna semminek.
életnek meg főképp nem.
Egészen valamikor múltkorig.
Talán csak egy perce történt.
De inkább tegnap.
Végülis onnan indult,
hogy érthetően fejezzem ki magam,
hogy tényleg összeköltöztünk Mirivel.
Jelentem, holnap lesz sokideje, hogy együtt élünk.
nem osztozunk a szobán, és nem is megosztjuk,
hanem belakjuk.

A harmadik ágyon (minthogy háromágyas)
hivatalosan egy magyar srác lakik,
aki eddig egyszer aludt itt.
túl jók a kapcsolatai ahhoz,
hogy itt aludjon, amikor nem épp a koliba élemedik be,
és nincs kedve hazamenni.
szóval, lassan otthon lett a szoba,
és lassan barát lett a környezet,
úgyhogy most már élet az ilyen.
Először alig éreztem kedvet a szociálkodáshoz.
Aztán találtunk három ropiszimpatikus magyar csávót,
aztán megjöttek a lengyelek, eszméletlen jó banda
(hogy tetszik ez a trógernyelv?),
majd a mongolokat is megkedveltük,
a lányok ilyen jókislányok,
akik mindig megírják a leckét,
és előre lendítik az óra menetét,
a férfiak meg bolondos-erőszakos naplopók.
Egyedül az oroszokat nem tudtam hovarakni,
amíg az egyik roppant tehetséges lány
meg nem adta az ímélcímét.
most már ők is rendben vannak.
Még a kínaiak is aranyosak,
de ők sajnos állandóan vietnamiul próbálnak beszélni,
főleg, hogy tudják, mi is azt tanulunk.
no jó, de azért be-szél-ni? wahh!
mi ez, bazdmeg, élőnyelvszak?
Egyébként angolt tanítunk egy nyelviskolában
meg egy magyar házaspárnak magánban.
egész jó kis pénzünk van,
még a végén lesz mit a tejbe aprítani.

Szerintem júniusig kapnánk az itteni ösztöndíjat
meg a szállást, hogyha nem jelentenénk be százszor,
hogy elmegyünk.
no, jó, ösztöndíjat kapni meg szállást,
az úgy tűnik, hogy nem ugyanaz,
de itt igen.
ösztöndíjat úgy kapsz,
hogy sokszor bemész, és ottalszol.
szállást is.

Aztán Anikó felhív, hogy megbetegedtek,
Elena Rapowecz átjön, hogy mikor kezdődik az atlétika a sportnapon,
és hogy van-e még olyan undorító chips,
amit a köcsög kínai boltos sózott ránk,
mert ki nem állhatja, hogy van egy raklap dongunk,
és nem vesszük meg a szuper kínai termékeket,
majd Anja Tsviliova meséli el, hogy az anyukája orosz,
az apukája vietnami,
utána felmenekülvén a szobába belenézek a Maywaldba,
(imádom a nyelvét:
"A νοῦς és πλοῦς összetettei azonban a többes seml. nom.- és acc.-ban csak összevonatlanul használtatnak; tehát: εὒνοα, εὒπλοα.")
rendelek pizzát, majd megkérjük Lê My͂ Attilát,
hogy tanítson meg helikopterezni,
mert akarunk bérelni egyet.
Holnapután azért nem mentünk el a magyarhonban végzett
vietnamiak focicsapatába játszani,
mert kint volt a picsában a hely, és nem láttuk át a térképen,
hogy kéne odabuszozni, az utak meg kátyúsak, híres magyar akripszóval.
Meg mert berúgtam és elaludtam...
aztán elhívjuk Nguyên Bélát kávézni,
utána hiányzik anyu,
aztán meg Miri túraterveket esz-kábál,
ha nem -közöl,
miközben sok sikert kívánok a túl- és televilágiasodáshoz.

No, igen, élet a huyền!