Perfume Pagoda

17 dollár + áfa az ára egy szervezett túrának az Illatos Pagodába, ami – mint megtudtuk – nem egy helyet, hanem egy pagoda-csoportot jelent. A nap kiválasztásával szerencsénk volt, mi voltunk az egyetlen turistacsoport a helyen, s ráadásul – mivel mi felgyalogoltunk öten, a két belorusz lány, Laura, Balázs és én – többnyire lemaradva, máshol járva, magunkban lehettünk, de a vegyél meg gyorsan mindent katasztrófát így sem lehetett megúszni. Ha visszagondolok az eseményekre, úgy érzem egy töpörödött kicsiny része az, hogy egy iszonyatosan szép helyen, a hegyektől átölelve, a folyó mellett, a zöldben ott van egy sok-sok éves pagoda csoport, aminek minden egyes épületrésze egy félnapos (ha nem többnapos) álmélkodást érdemelne, s ahol még szerzetesek laknak és imádkoznak – azt hiszem, ez lehetne a legjobb élményem is itt, ehelyett az egyik legrosszabb lett. Mi kell hozzá? Egy ideges túravezető, aki folyton utasítgat, hogy merre menjünk, milyen gyorsan. Majd egy falunyi vietnami, akik kiköltöztek a felvezető lépcsőfordulókra, hogy hatalmas angol szókincsükkel messziről kiabálva boldogítsák a felfelé törekvőket: buy, money, cold water, very cheap, later. Mindenki ugyanezen szavak birtokába jutott csak, úgy látszik ez itt köz”kincs”. A másik sor az árusoknál, ahol szuveníreket lehetett venni, az még rosszabb volt, főleg, mert szeretem ezeket ám, nézegetni és venni is, hát gondoltam most is, de ha csak egy fél méter közelségbe értem, már elkezdtek rángatni, magyarázni, a kezembe adni hatszáz dolgot, úgyhogy végül nemhogy venni, de megnézni sem tudtam, főleg, hogy azért hamar idegroham az ilyenektől általában, most is.

De Ti nézegessétek a képeket, mert gyönyörű volt és a képeken nem látszik ez a pénzszagú izzadtság. Élőben viszont ne. Ezt így nem lehet. Mi lesz veled Vietnam? A gyönyörű helyeid nem szabadna aprópénzre váltani...

Amikor letértünk a kijelölt útról, egy kisebb pagoda felé, a barlangok mellett, egy mosolygó szerzetes üdvözölt minket. Megkínált vízzel, banánnal és teával. Felkísért a felső szentélyhez, ahol megkért minket, hogy imádkozzunk, s amíg mi összetettük kezeinket, elmormolt egy mantrát értünk.

Ma reggel pedig egy seregnyi ember gyakorlatozik a sportpályán egy olyan eseményre készülve, amit Leni Riefenstahl valószínűleg szívesen megörökített volna.